Kategória: oktatas

Képezd magad vezetővé!

A vezetők azt gondolják, hogy az Apple és a hozzá hasonló cégek a vezetőik miatt váltak naggyá. Persze, elengedhetetlen egy Steve Jobs szintű vízionárius egy ilyen cég felépítéséhez. De ő csak az irányt szabja meg mindenkinél jobban, nem csinálhat ő egyedül mindent. El kellett érnie, hogy a munkatársai számára ugyanolyan fontos legyen az ő küldetése, hogy a saját küldetésüknek érezzék azt, és csatlakozzanak hozzá ennek megvalósításában. El kellett érnie, hogy a szervezet minden folyamata ezt a küldetést támogassa, és a munkatársak minden cselekedete, minden döntése ebbe az irányba mutasson. Így épített kultusznak számító szervezetet, és ezáltal ért el világmegváltó sikereket. A Business Performance ilyen szervezetet épít vezető képzés keretében. Elérjük, hogy vezetőként ne azt közvetítsd a munkatársak felé, hogy 1 milliárd bevételt fogunk jövőre elérni, hanem azt, hogy olyan céget építünk, ami valódi értéket teremt mások számára, és ezért 100 évig fennmarad. Kötelezd el magad az iránt, hogy nem kirúgsz embereket, hanem lehetőséget adsz számukra, hogy hozzátegyenek a cég létéhez, működéséhez, eredményéhez, fejlődéséhez. És ha elbuknak, akkor segítsd fel őket, ha hibáznak, segíts nekik kijavítani a hibát, és gondoskodni arról, hogy legközelebb jobban menjen. Kezeld úgy az alkalmazottak felvételét, mint egy gyermek adoptálását. Gyermeket sem úgy adoptálsz, hogy egy 3 éves 120 cm-es szőke gyermekre van szükségem, aki kiváló eredményekkel végzi majd el az iskolákat sorban. Jelenleg így alkalmazunk embereket. Legalább 5 év tapasztalat, ilyen diploma, olyan képzettség, és akkor felveszünk. Mi segítünk egyetemes értékekre és alapelvekre építeni a szervezetet, hogy reziliens működést érhessetek el.

Apple szintű kutusz szervezet

Egy szervezet olyan, mint egy hangszer, amin a vezető játszik, és tőle függ, hogy élvezhető lesz-e mások számára a zene. A legtöbb vezető ezt nem veszi figyelembe, és a szeme előtt egy valami lebeg: Győzni, győzni és győzni. Ez nem csak hogy fenntarthatatlan, mert folyamatosan motiválni embereket rendkívül kimerítő, senkinek nincs ennyi energiája, és nincs tökéletes növekedési görbe sem! Ezek a vezetők nyerésre játszanak, és minden tervet úgy készítenek el, minden lépést úgy tesznek meg, hogy csakis a diadal lebeg a szemük előtt, az üzleti növekedést. A fejlődést vagy a piaci részesedés növelését teszi első helyre, és azokat a munkatársakat, akik ezt lehetővé teszik számára, azokat teszi utolsónak. Egy vezető dönt arról, hogy az erőforrást áldozzuk fel a munkatársak oltárán, vagy fordítva. Nem véletlen, hogy az ügyfelek körében legkedveltebb cégek a legjobb munkahelyek is. Ezeknek a cégeknek a vezetői a munkatársakat teszik az első helyre, akik elégedetten végzik a munkájukat, ezáltal pedig elégedett és visszatérő ügyfeleket generálnak, és ez termel a nap végén nyereséget a cég számára. A Business Performance Kft. szervezetfejlesztési workshopja során lemodellezzük a világ piacvezető vállalatainak vezetőit, és megmutatjuk, hogy miként építették fel a már-már kultuszként számontartott szervezeteiket, és hogyan váltak ezáltal élvonalbeli szereplőkké.